Lábközépcsont-törés gyanúja

Lányom március 27-én elesett rollerezés közben. Lábközépcsont törés gyanújával nézték, de a röntgen nem mutatott ki semmit. Rándulást állapítottak meg. Javasolták a pihentetést, fáslizást, Fastum gél használatát.
1 hét múlva még mindig nem tudott ráállni a lábára, így visszavittem az orvoshoz. Megtapogatta a lábát, és azt mondta, hogy pár nap múlva vigyem ismét vissza, és akkor megröntgenezik megint. A pár nap alatt annyi történt, hogy sarkára nagy nehezen már rá tudott lépni, de ránehezedni teli talppal egyáltalán nem. A lábfeje be volt végig dagadva, minimálisan csökkent csak a duzzanat. A lakásban, illetve az iskolában is csak fél mankóval tudott közlekedni.
Az újabb röntgen szintén nem mutatott ki sem törést, sem repedést a csonton. Most, bár a mangót leraktuk, telitalpra még mindig nem tud állni, csak a sarkára lépve tud bicegni. Fürdés után jól látszik, hogy az épp lábához képest milyen lilás színe lesz a lábfejének. A talpán 5 centi hosszan véraláfutás van még mindig. Az orvos azt javasolt, hogyha 10 nap múlva sem tud rendesen ránehezedni, ráállni a lábára.
Létezik, hogy rándulással ilyen sokáig tartson a felépülése?

lábközépcsont sérülés | Az Orvos válaszol - Dr. Csonka Csaba 2009 ;14(áprilisi)   InforMed
2009-04-28 10:49:45 | Csonka, Cs.| lábközépcsont sérülés
Vizsgálat nélkül nem lehet nyilatkozni, a kezelőorvosánál történő kontrollvizsgálatát javaslom.

Kapcsolódó cikkek a Lábszár,boka,láb sérülések és elváltozások rovatban olvashatók.

Értékelje a cikket: 


LEGJOBB CIKKEK
LEGOLVASOTTABB CIKKEK