Az agyalapi mirigy az agykoponya középső részén található csontos üregben, az ún. "töröknyeregben" elhelyezkedő, kb. nagyborsónyi szerv, amely egy nyél segítségével a központi idegrendszer egyik fontos területéről, a hipotalamuszról csüng le. Közvetlenül felette helyezkednek el az egyik fontos agyideg, a látóideg kereszteződő rostjai. Az agyalapi mirigynek emberben két lebenye van, az ún. elülső és hátsó lebeny.
A humán növekedési hormont (HGH) az 1950-es évek óta alkalmazzák növekedésben elmaradt kisgyermekek kezelésére. Egészen 1990-ig nem is használták egyéb célra, amikor is a New England Journal of Medicine-ben megjelent egy közlemény, mely szerint azoknál a férfiaknál, akik hat hónapon át hormonkezelést kaptak, a testzsír-százalék csökkent és izomtömegük megnőtt.
Semmi sem bizonyítja, hogy a növekedési hormonkezelés meghosszabbítaná az életet, állítják amerikai tudósok. Egyesek szerint ugyanis a növekedési hormon megelőzi, vagy akár vissza is fordíthatja az öregedést.
A gyógyszer a növekedésükben elmaradt gyermekek és felnőttek kezelésére készült fehérje. Az Európa Bizottság idén áprilisban hagyta jóvá a gyógyszer forgalmazását.
A növekedési hormon (HGH – human growth hormone) a növekedésben elmaradt gyermekeknek, az egyre fogyó és sorvadó AIDS-betegeknek, valamint a sugárkezelés vagy műtét után hormonhiányos felnőtteknek gyógyszerként adható. Minden más felhasználása – az ifjúság megőrzésére vagy az izomtömeg növelésére – káros és illegális.
Az FDA törzskönyvezte azt az első olyan gyógyszert, amely segíthet a növésben megállt gyermekeknek. Egészen mostanáig mindössze a növekedési hormonok álltak az agyalapi hormon hiánya miatt kis növésű gyermekek rendelkezésére, mondja dr. Philippe Backeljauw, a cincinnati gyermekkórház kutatója, aki az Increlex nevű új gyógyszer kísérleteit vezette.
1 | 2
LEGJOBB CIKKEK
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
1