Hogyan kezdjünk hozzá, ha elhatároztuk, hogy teszünk valamit szívünk védelme érdekében, de nem akarunk edzőterembe járni, és nagyobb étrendi változtatást sem tervezünk?
A Raynaud-betegség és Raynaud-jelenség olyan állapot, amelyben a kis artériák (arteriolák) általában az ujjakon és lábujjakon összehúzódnak, ezáltal a bőr elsápadását, illetve vörös és kékes foltok megjelenését okozva.
Az érelmeszesedés különleges, lassú gyulladás, amely fokozatosan beszűkíti az ütőereket, számos vizsgálat bizonyította, hogy a különböző antioxidánsok ezt a kóros folyamatot hatásosan gátolják. Amerikai kutatók új tanulmánya igazolta, hogy a csonthéjas gyümölcsök között akár nyersen, akár pörkölt formában a dió tartalmazza a legtöbb növényi antioxidánst.
A szívelégtelenség krónikus és progresszív betegség, akkor lép fel, ha a szívizmok már nem képesek elegendő mennyiségű vért pumpálni a szervezet szükségleteinek kielégítésére. A tünetek többek közt a boka duzzanata, fáradtság és légszomj.
Sokan szednek valamilyen gyógynövény-készítményt vagy kivonatot egy sor betegségre a depressziótól a magas koleszterinszintig. Ezeket a kapszulákat vagy tinktúrákat általában veszélytelennek tekintik, és nagyrészt azok is, de bizonyos szívgyógyszerekkel együtt szedve gondot okozhatnak.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | >> | >|
LEGJOBB CIKKEK
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | >> | >|