A máj sejtjeinek és kötőszövetének rendszere majdnem mindig egyszerre betegszik meg. A betegség eredetének tisztázása nemcsak a megelőzés miatt jelentős, hanem fontos a folyamat kimenetelének szempontjából is, mert bizonyos kórokok (például a fertőző májgyulladás B és C vírusa) heveny és idült betegséget egyaránt előidézhetnek.
Azok a menopauza korában lévő nők, akinél nem alkoholos zsírmájat állapítottak meg, fokozott májkárosodásnak vannak kitéve, ha étrendjükben kevés a kolin, jelentik a Johns Hopkins kutatói.
Az említett kórokozók szexuális úton terjednek, de fertőzhetnek nem megfelelő körültekintéssel végzett asszisztált reprodukciós kezelések, vagyis inszemináció, illetve lombik-kezelés során is, és átjuthatnak akár az anyáról magzatára is.
A hasnyálmirigyrákkal élő emberek számára a szerdán elhunyt, Apple-alapító Steve Jobs élete inspiráló volt - véli az e betegséggel élőket képviselő amerikai szervezet elnöke.
Ausztrál kutatók meglepő összefüggésre derítettek fényt: amikor hepatitis C-s embereknél vizsgálták az inzulinrezisztenciát, azt tapasztalták, hogy az elsősorban az izmokban mutatható ki, a májsejtekben pedig alig-alig.
A német válogatott a magyar csapat elleni megsemmisítő 8:3-as vereség után a döntőben 3:2-re legyőzte az abszolút esélyes, világsztárokkal - Puskás, Hidegkúti, Kocsis, Bozsik - kiálló magyar válogatottat.
1 | 2 | 3 | 4
LEGJOBB CIKKEK
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10