Aki külföldre utazik, vegye komolyan a következő tanácsokat: szerelkezzen fel kellő mennyiségű óvszerrel, és ne ossza meg másokkal a tűjét. Egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta ugyanis, hogy a görög, portugál, szerb és spanyol turisták, utazók és emigránsok aktívan exportálják a HIV-1 vírus B altípusát más európai országokba. Jelenleg ez a leggyakoribb HIV-vírus Európában.
A HIV-fertőzött egyének immunrendszere képtelen megküzdeni a betegséggel. Egy vizsgálat kiderítette, hogy ez azért van, mert a fertőzöttek T-sejtjei egy TIM-3 nevezetű fehérjét termelnek, mely megbénítja a sejtek vírusölő funkcióit. A vizsgálat szerint a fehérjét blokkolva lehetőség nyílik arra, hogy a HIV-fertőzés mellett más krónikus fertőzéseket is legyőzzünk a jövőben.
Úgy tűnik, hogy egy AIDS-es amerikai férfi 20 hónappal azután, hogy leukémia miatt csontvelő-átültetést végeztek nála, teljesen meggyógyult.
Az AIDS betegséget okozó HIV vírust kutató szakemberek egy olyan szövetmintát találtak, ami az 1960-ból, egy fertőzött nő szervezetéből származott. A mintára a Kongói Demokratikus Köztársaság területén leltek rá.
A Cell című folyóirat közli a Harvard Egyetem és a texasi tudományos kutatóközpont munkatársainak bejelentését, miszerint az RNS-interferenciának nevezett új technika segítségével már nemcsak laboratóriumban, de emberi immunsejteket hordozó egereknél is sikerült nagymértékben meggátolni a HIV terjedését.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11
LEGJOBB CIKKEK
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14