Kínai kutatók egy oltóanyagot kísérleteztek ki a SARS-vírus ellen. A vakcina kiállta az első humánkísérletek próbáját, azaz a 36 önkéntes közül 24-nél alakult ki védettség.
2003-ban összesen 8 ezer súlyos légúti megbetegedést okozott a SARS, és nyolcszázan bele is haltak a fertőzésbe. Bostoni kutatók végignézték az emberi antitestek „könyvtárát”, és találtak egyet, amely alkalmasnak bizonyult a SARS-vírus ellen.
Coronavirus
(www.cdc.gov)
Kína zöld utat adott a SARS-oltóanyaggal végzett humánkísérleteknek. Az állami média szerint 30-an már önként jelentkeztek, hogy az első alanyok lehessenek, szakértők felhívják azonban a figyelmet arra, hogy, még ha sikeresek lesznek is a kísérletek, elég hosszú időnek kell még eltelnie, míg a vakcina széles körben hozzáférhető lesz.
A kínai hírügynökség hivatalosan is bejelentette, hogy a Dél-Kínában észlelt megbetegedés a vírustesztek elvégzése után valószínűleg SARS-fertőzésnek bizonyul.
Torontói kutatók szerint a SARS-t állatok és emlősök által hordozott vírusok egyesülése okozhatta. Hasonló jelenség felelős az új típusú influenzavírusok kialakulásáért is. A kutatás során genetikai elemzésnek vetették alá az év elején 774 áldozatot szedő coronavírust.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12
LEGJOBB CIKKEK
LEGOLVASOTTABB CIKKEK