|
|
Már az 1920-as évektől alkalmazták epilepsziás rohamokra a zsírban gazdag étrendet, de csak most nyert bizonyítást, hogy valóban hatékony a módszer. A brit vizsgálatban 145 gyermek vett részt, életkoruk 2-16 év volt. A kezelt csoport 38 százalékánál a felére csökkent a rohamok száma, míg a kontrollcsoportban ez a szám 6 százalék volt. A diétás csoportban 5 gyermeknél több mint 90 százalékos volt a javulás. Ha gyógyszerrel nem lehet kezelni az epilepsziát, a műtét gyakran megoldást jelent, ráadásul minél fiatalabb korban, annál jobb hatással. A baleset következtében létrejött agysérülés túlélői felépülésük után újabb kockázattal néznek szembe: hónapokkal vagy évekkel a sérülés után ezrek lesznek epilepsziások. A kockázat bizonyos háborús sérüléseknél még nagyobb. Amerikai kutatók most megkísérlik megjósolni a kockázatot, és megelőzni az epilepsziát. Budapest, 2006. június 1. – Az „Év Gyógyszere 2005” díjat a belga UCB biotechnológiai-gyógyszerészeti vállalat epilepszia kezelésére kifejlesztett készítménye kapta. A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság az elismerő díjat minden évben annak a gyógyszernek ítéli oda, amely nagy előrelépést jelent egy bizonyos betegség gyógyításában. Egy nemrégiben publikált tanulmányban olyan eseteket jegyeztek fel, amikor a háziállatok előre jelezték a gyerekek epilepsziás rohamait, akár 5 órával az esemény bekövetkezte előtt. A roham esetén pedig a kutyák óvó, gondoskodó magatartást tanúsítottak, nyalogatták gazdájuk arcát, nyüszítettek, hogy felhívják mások figyelmét, és elhúzták a gyereket, ha veszélyes helyen, például lépcsőfordulóban érte a roham.
1 | 2
|
Friss hírek
Címkefelhő
allergia
bulvár
cukorbetegség
daganat
depresszió
diabetes
diabetes mellitus
diabétesz
diagnosis
diéta
dohányzás
egyetem
egészségpolitika
egészségügy
elhízás
emlőrák
fejfájás
fertőzés
fogamzásgátlás
fogamzásgátló
fogyókúra
folyás
fájdalom
genetika
gyermek
gyulladás
gyógyszer
hasmenés
hiv
hüvelyfolyás
hüvelygyulladás
influenza
kezelés
klinikum
kórház
meddőség
megelőzés
menopauza
műtét
pénisz
rák
stressz
stroke
szex
szorongás
szívbetegség
szülés
terhesség
védőoltás
|
||||||||||||||
|
A-D
E-F
G-H
I-N
P-R
S-Z
|
| Friss hírek | Betegségek | Életmód-wellness-természetgyógyászat
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
Portálunk megfelelaz egészségügyi
információk
megbízhatóságát
és hitelességét
garantáló HONcode előírásainak.
Ellenőrzés itt.










