|
|
Főoldal »
Betegségek »
Betegségek részletesen »
Pszichés problémák, elmebetegségek »
Szenvedélybetegségek »
Dohányzás »
Ha sikerült végre leszokni a dohányzásról, ne hagyjuk, hogy kedvünket szegjék az alábbi, esetleg nem várt megvonási tünetek. Egy közös bennük: idővel elmúlnak. Friss brit felmérés szerint tízből hatan egyetértenének azzal, hogy tilos legyen a dohányzás az autókban, ha más utas is van a járműben, és közel ugyanennyien nem engednék, hogy a boltokban látható helyen legyen elhelyezve a megvásárolható cigaretta. Egy új tanulmány szerint, mely az Archives of General Psychiatry című orvosi folyóiratban jelent meg, bár a nikotin rövidtávon javítja a koncentrációs és a tanulási képességet, ez a függőség hosszabb idő után meggyorsítja a szellemi leépülést. A jövő évben számos jogszabályváltozás érinti a dohányzókat. Január elsejétől lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás, így munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani; februárban és júliusban emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója; szeptembertől pedig a dohánytermékek dobozán megjelennek a képes egészségvédelmi figyelmeztetések. A másodlagos füst mérgező anyagai többek közt asztmát, rákot és más súlyos betegségeket okozhatnak. Ismerjük meg, mi az, amit belélegezünk.
|
Friss hírek
Címkefelhő
allergia
bulvár
cukorbetegség
daganat
depresszió
diabetes
diabetes mellitus
diabétesz
diagnosis
diéta
dohányzás
egyetem
egészségpolitika
egészségügy
elhízás
emlőrák
fejfájás
fertőzés
fogamzásgátlás
fogamzásgátló
fogyókúra
folyás
fájdalom
genetika
gyermek
gyulladás
gyógyszer
hasmenés
hiv
hüvelyfolyás
hüvelygyulladás
influenza
kezelés
klinikum
kórház
meddőség
megelőzés
menopauza
műtét
pénisz
rák
stressz
stroke
szex
szorongás
szívbetegség
szülés
terhesség
védőoltás
|
||||||||||||||
|
A-D
E-F
G-H
I-N
P-R
S-Z
|
| Friss hírek | Betegségek | Életmód-wellness-természetgyógyászat
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
Portálunk megfelelaz egészségügyi
információk
megbízhatóságát
és hitelességét
garantáló HONcode előírásainak.
Ellenőrzés itt.










