Az erotomán altípusnál a téveszmék középpontjában a beteg szerelmi kapcsolata áll. Gyakran próbál kapcsolatot teremteni a téveszme alanyaival telefonon, levélben, de az ellenőrzés és titkos követés sem ritka. A téveszmével kapcsolatos viselkedés a törvénnyel való összeütközéshez vezethet.

A grandiózus altípusnál a beteg meggyőződése, hogy valamiben igen tehetséges, vagy fontos dolgot talált fel.

A féltékeny altípusnál a beteg biztos abban, hogy házastársa vagy szeretője megcsalja. A vélekedés téves következtetéseken alapul, amit kétes "bizonyítékok" támasztanak alá. Ilyen helyzetben a fizikai bántalmazás lehetősége komoly veszélyt jelent.

Az üldöztetéses altípusban a beteg azt hiszi, hogy összeesküdtek ellene, kémkednek utána, rágalmazzák, molesztálják. A beteg állandóan bírósághoz és más állami szervekhez fordul, hogy igazságot szolgáltassanak neki. A képzelt üldözés miatt erőszakhoz folyamodhat.

A szomatikus altípus testi működésekkel vagy tulajdonságokkal, pl. képzelt testi torzulással, szaggal vagy élősködővel foglalkozik.

A téveszmés betegség korábbi paranoid személyiségzavarból eredhet.A paranoid személyiségzavar a fiatal felnőttkorban kezdődik és az emberek, illetve azok indítékai iránti mély bizalmatlanságban és gyanakvásban nyilvánul meg. A korai tünetek közé tartozik a kihasználtság érzése, a barátok hűségének és megbízhatóságának megkérdőjelezése, fenyegetés kiolvasása ártatlan megjegyzésekből és eseményekből, hosszú haragtartás, azonnali reagálás a vélt sérelmekre.

A téveszmével kapcsolatba hozható egyéb speciális okok kizárása után az orvos a diagnózist elsősorban a beteg kórtörténetére alapozza. Az orvos számára különösen fontos a veszélyesség fokának felmérése, különösen annak megítélése, hogy a beteg milyen mértékben hajlandó téveszméi szerint cselekedni.

A téveszmés betegség általában nem okoz súlyos hanyatlást vagy változásokat a személyiségben. Ugyanakkor a beteg egyre jobban belebonyolódhat téveszméibe. A legtöbb beteg munkaképes marad.

A jó orvos-beteg kapcsolat elősegíti a téveszmés betegség kezelését. Kórházi kezelésre lehet szükség, ha az orvos a beteget veszélyeztetőnek ítéli. Antipszichotikus gyógyszereket általában nem alkalmaznak, de bizonyos esetekben hatásosak lehetnek a tünetek elnyomásában. A hosszú távú kezelés célja a személyiség téveszmés irányultságainak eltolása építő jellegű és örömet okozó terület felé, jóllehet ez általában nehezen érhető el.