Kedves Barátaim! Tisztelt jelenlévők! Az elmúlt napokban azon tűnődtem, mit mondjak el dr. Böszörményi Miklósról. Bevallom, emlékeimet nem tudom annyi mozaikból összerakni, hogy abból kikerekedjék az egész. Akik ismerték, tudják, kiről van szó. Akik nem ismerték, valamit soha nem fognak megtudni az emberi lényről, fenségéről, méltóságáról, csodájáról.

Igazából soha más nem akart lenni, csak orvos. Orvosegyetemi tanulmányait 1938-ban fejezte be úgy, hogy közben a Zeneakadémiát is elvégezte: zongoratanári diplomát nyert. Orvosi állást vállalt: helyettes orvos lett előbb a metodista egyház budakeszi szanatóriumában, majd a másik budakeszi terápiás intézetben, az Erzsébet királyné Szanatóriumban, mely később oly nagy jelentőségű lett életében.

1938-ban lett orvos - huszonnégy éves volt ekkor. Élete nagy próbái előtt állt. 1940-ben meghalt a bátyja. Ez a haláleset súlyosan megrázta - felismerte, hogy vallásos hite elhagyta őt. Ennek őszinte megvallása felszabadító hatással volt rá. Szabad lett. Törekvései, céljai orvosként és emberként azonban nem változtak. Isten szolgálata helyett az embereket szolgálta. Ez vált élete középpontjává. Jóllehet mindig elmondta, hogy ateista, egész életében olyan metafizikai valóságok nevében tevékenykedett, mint igazság, pontos ítéletalkotás, elfogulatlan megismerés, objektív véleményalkotás, rendkívüli tapintat, jóság, tolerancia, szeretet az ember és részvét az emberi szenvedés iránt.

Céljai megvalósítását a háború keresztülhúzta. Zsidó származása miatt először 1942-ben hívták be munkaszolgálatra. Borba vitték. Az ottani szörnyűségekről még idős korában is keveset és nehezen beszélt. Itt érlelődött meg benne az elhatározás: nem lehet közömbös annak az országnak sorsát illetően, ahol él. A felszabadulás után felelősen és aktívan akart részt venni az új társadalom átalakításában, hogy a világháborút előidéző és kísérő szörnyűségek ne ismétlődhessenek meg soha.

1945 után bizalommal és teljes jóhiszeműséggel kapcsolódott be a budakeszi intézet újjászervezésébe. Elkötelezett baloldaliként részt vett a politikai munkában is. Baloldaliságát élete végéig félelem nélkül, magától értetődő természetességgel és meggyőződéssel vállalta. Hittel állt az új rend mellett. Úgy érezte, hogy elhatározott elveivel nem kerül szembe, sikerül azok szerint a célok szerint gyógyítania, melyekért az orvosi pályát választotta. Főorvosként önállóságot adott beosztottjainak, de segítőként mellettük állt. Csak azt kérte tőlük: tiszteljék a betegeket és szenvedéseiket.

Élete végéig szenvedélyesen foglalkoztatta a politika. Ezért volt megrendítő számára az 1956-os forradalom. '56 megítélésében saját álláspontot képviselt, melyet később sem módosított. Tragikusan érintette a forradalom. Úgy érezte, oly mély válságba kerül, mint annak idején a bori élmények idején. Háború utáni politikai meggyőződése, jóhiszeműsége vált kérdésessé. Az 56-os válság személyes életére is kihatott. Felesége két gyermekükkel úgy döntött, hogy a politikai helyzetre való tekintettel elhagyják az országot. Csak rövid ideig voltak távol. 1957 márciusában viszszatértek, és a családi életközösség helyreállt.

1957-ben a Korányi TBC Szanatórium igazgató főorvosává nevezték ki. 1970-ig állt az Intézet élén. Az igazgatói funkció távol állt tőle, de a feladat vonzotta és inspirálta. Ebben segítségére volt, hogy 1954 februárja és 1955 márciusa között Észak-Koreában dolgozott. A kór, amely ellen fel kellett venniük a küzdelmet, a tuberkulózis - Koreában népbetegség volt. Történt mindez egy háború utáni állapotban lévő országban, a legnagyobb szegénység és elnyomorodás idején. Korea óriási tapasztalatot jelentett számára. Amikor 1957-ben megbízták a Korányi TBC Szanatórium vezetésével, nem a vezető pozíció vonzotta, hanem a feladat: úgy érezte, lehetősége van koreai tapasztalatait itthon is gyümölcsöztetni.

Az 1960-70-es évek a tuberkulózis elleni küzdelem diadalmas időszaka volt Magyarországon. Ekkor épült ki a szűrőhálózat, ekkor kezdték a BCG-oltások adását, és új gyógyszerek felfedezésével ekkor vált általánossá és hatékonynyá a tuberkulózis ambuláns kezelése. A TBC halálos népbetegségből - gyógyítható betegséggé vált. Ebben a sikertörténetben Böszörményi Miklós - munkatársaival együtt - óriási szerepet vállalt.

1963 és 1983 között az Orvostovábbképző Intézet tüdőgyógyászati tanszékét is vezette. Nagyon szeretett tanítani. Vallomása szerint ez a tevékenység okozta számára a legtöbb örömet. Eközben hetente 5-6 órát konzulens orvosként a Kútvölgyi úti kórházban is rendelt 1992-ig. Tanácsadóként folyamatosan részt vett a Korányiban folyó orvosi munkában, de ezt 1997 decembere után romló egészségi állapota már nem engedte meg.

Számos kitüntetéssel ismerték el életművét. 1970-ben Állami-díjat kapott, pár évvel ezelőtt Budapest díszpolgárává választották. Nem volt annyira álszent, hogy be ne vallotta volna, hogy az elismerések nagy örömet jelentettek számára. Ám az igazi kitüntetés minden bizonnyal kollégák, barátok, egykori betegek mindenkori megtisztelő érdeklődése és figyelme volt számára.

Mindez csak egy emberi élet váza. Milyen ember volt?

Zárt személyiség, aki nagy fegyelemmel őrizte ezt a zártságot, öntörvényű világa titkát. Törékeny alakját sokszor láttam abban az utcában, ahol lakom. Sokáig maga járt vásárolni, egyszerűen élt, egyszerű körülmények között lakott. Amíg autót vezetett, az egy rozoga Trabant volt. Nem fogadott el paraszolvenciát, az orvosi tevékenység megrontójának tekintette.

Igazgatása alatt a Korányiban a legkitűnőbb orvosok dolgoztak együtt. Kitűnő, de különleges, egymással nehezen összebékíthető személyiségek voltak. Mégis képesek voltak együttműködésre. Ez Böszörményi Miklós toleranciájának, személyiségének, mindenekelőtt tüneményes humorának és minden nehéz helyzetben felcsillanó öniróniájának volt köszönhető. Jóllehet számos szakmai vitája volt munkatársaival, ez baráti kapcsolatai állandóságát nem érintette. Személyes sérelmeivel soha nem törődött, a bántások leperegtek róla. De másokért szót emelt. A vele együtt dolgozó orvosok közösséget alkottak. Minden emberi személyiség felé a legmélyebb tisztelettel fordult. Nem rang, életkor vagy más látszat volt fontos számára, az egyenjogúság esélyét megadta minden embertársának.

Magához szelídítette a halált, és a maga halálát megalkotta. Abban az épületben fejezte be életét, amelyet maga építetett a budakeszi Korányi J pavilonja fölött. Szerettei mellette voltak...

Fenyő Ervin
színművész