|
Lehet-e egy férfi és egy nő csupán jó barátságban? A kérdés örök, és a válasz általában nem. Állíthatják heteroszexuális párok, hogy köztük csak barátság van, de bármikor eljöhet az a pillanat, amikor többről lesz szó. Ami barátságnak indul, gyakran végződik az ágyban. Mindnyájunknak vannak olyan rossz szokásai, amelyeket magunk nem is tartunk idegesítőnek. Más a helyzet azonban, ha együtt élünk valakivel, akinek a szokásai az idegeinkre mennek. Egy kapcsolat megsínyli az állandó piszkálódást, számonkérést, lenézést. A probléma nem a szokás maga, hanem az, hogyan kezeljük. Gyakori, hogy néhány év házasság után elválnak azok a lányok, akik a húszas éveikben mentek férjhez, így alig 30 évesek, és már az elvált nők táborát erősítik. Egy amerikai felmérés szerint a dolgozók közel negyven százaléka randevúzott már munkatárssal, sőt harminc százalékuk kollégájával kötött házasságot. Ha már úgyis az újévi fogadalmak listáján dolgozik, egy-két pontot az alábbiak ismeretében akár előrébb is sorolhat. Álljunk bár a lapát bármelyik oldalán, legyünk az, aki dob vagy az, akit dobtak, a szakítás semmiképpen sem könnyű. Mindenki másképp reagál szakításra, és a szakember szerint másképpen kezelik a férfiak és nők a szakítás okozta válságot.
Sokan egyetértenek Mark Twain híres mondásával: Az egészség megőrzésének az a titka, hogy azt együk és igyuk, amit nem szeretünk, és azt csináljuk, amihez nincs kedvünk. De mi van, ha az, amit a legjobban szeretünk csinálni, ráadásul jót is tesz az egészségünknek?
Mindenki tudja, hogy a legjobb, ha orvosától tájékozódik, mégis, gyakran előfordul, hogy félelem, kényelmesség vagy esetleg az idő szorítása miatt az interneten keresünk választ a szexualitással kapcsolatos kérdéseinkre. Nem árt azonban az óvatosság, az interneten közölt infor...
Igaz, hogy kettőn áll a vásár, az alábbiakban azonban most csak azokat a hibákat vesszük sorra, amelyeket a nők követnek el szexuális együttlét során.
Az Indiana-egyetemen végzett vizsgálat legfontosabb üzenete a következő: hölgyeim, ne essenek kétségbe, ha az ünnepi bevásárlás-csomagolás-főzés Bermuda-háromszögében elvész a libidójuk. Amúgy sem mindig kívánja egy nő a szexet, ünnepek előtt ez még fokozódhat.
Ha fájdalmat érzékel szex közben, ne legyintsen, és ne is találgassa az okát, hanem keresse fel orvosát, aki majd megállapítja, hogy az alábbi leggyakoribb okok közül melyik lehet az Ön problémája.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | >> | >|
|
Friss hírek
Címkefelhő
allergia
bulvár
cukorbetegség
daganat
depresszió
diabetes
diabetes mellitus
diabétesz
diagnosis
diéta
dohányzás
egyetem
egészségpolitika
egészségügy
elhízás
emlőrák
fejfájás
fertőzés
fogamzásgátlás
fogamzásgátló
fogyókúra
folyás
fájdalom
genetika
gyermek
gyulladás
gyógyszer
hasmenés
hiv
hüvelyfolyás
hüvelygyulladás
influenza
kezelés
klinikum
kórház
meddőség
megelőzés
menopauza
műtét
pénisz
rák
stressz
stroke
szex
szorongás
szívbetegség
szülés
terhesség
védőoltás
|
|||||||||||||
|
A-D
E-F
G-H
I-N
P-R
S-Z
|
| Friss hírek | Betegségek | Életmód-wellness-természetgyógyászat
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
Portálunk megfelelaz egészségügyi
információk
megbízhatóságát
és hitelességét
garantáló HONcode előírásainak.
Ellenőrzés itt.











