|
Főoldal »
Életmód, wellness, természetgyógyászat »
Sport, fitnessz, jóga és más alternatív mozgások »
A futás nemcsak a szívnek és a tüdőnek válik hasznára, de kutatások szerint igen sok előnnyel jár az agytevékenységre nézve is. "Első maratoni távomat idén tavasszal futottam. Jól ment, és bár előtte voltak félelmeim, remekül éreztem magam. Az igazán nagy meglepetést azonban az edzőm másnapi tanácsa okozta. Azt mondta ugyanis, hogy négy hétbe telik, amíg teljesen kiheverem a megpróbáltatást. Ez borzalmasan hosszú időnek tűnt" - írta a The New York Timesban Gina Kolata, az amerikai lap szenvedélyesen sportoló tudományos munkatársa, hozzátéve, hogy három nappal később újból futott, és amikor egy héttel később ezt megismételte, minden addiginál jobban érezte magát... Köztudott, milyen káros az ülő életmód, de kevesen vannak tisztában azzal, hogy már egy kis mozgással is megelőzhetők a nemkívánatos hatások. Az alábbiakban néhány egyszerű tippet adunk közre, amelyek segítségével aktívak maradhatunk a munkaidő alatt is. „Régi életemben” szorgalmas, már-már fanatikus sportember voltam. Úszás, futás, tornaklub, sífutás, evezés és egy kis jóga, ha már nem volt több ötletem. Ezek nélkül, évszaktól függően – nem telt el nap. De hét biztosan nem. Az alábbi hét gyakorlat igen hatékony, akár az edzőteremben, akár otthon végezzük őket. Az edzés megkezdése előtt, aki korábban ülő életmódot folytatott, elmúlt 40 éves, valamilyen krónikus betegsége van, vagy rendszeresen gyógyszert szed, kérje ki orvosa véleményét. Ahogy hűvösre fordul az idő, egyre több ember lesz náthás. Ezen könnyen lehet azonban segíteni, ha a mozgást mindennapos tevékenységgé tesszük.
A futás nemcsak a szívnek és a tüdőnek válik hasznára, de kutatások szerint igen sok előnnyel jár az agytevékenységre nézve is.
A jóga reneszánszát éli, amit elsősorban a test erősítése és hajlékonyságának fokozása terén elért látványos eredményeinek köszönhet, de kevesen tudjuk, hogy amikor rendszeresen gyakoroljuk a jógát, akkor nem csak az izmokra és az ízületekre, a koncentrációra és a fizikai...
Az egészséges életmódra vonatkozó újévi elhatározásaink során mindenképpen gondoljunk a gyerekekre is, sokkal könnyebb és szórakoztatóbb lesz így a fogyókúra is.
A mozgás minden életkorban jót tesz. Igaz, hogy egyeseket jó génekkel áldott meg a sors, és mindegy, hogy milyen egészségtelenül élnek, akkor is hosszú lesz az életük. Akit aggaszt életminősége idős korában, végezzen rendszeresen testedzést. A kutatások szerint soha sem késő...
Ünnepi ebédek közben gyakran nehéz ellenállni a csábítóan finom falatoknak, amikor az egész család jóízűen eszik. Erre talán nincs is szükség, hiszen ha egyébként kiegyensúlyozott és mértékletes a táplálkozásunk, akkor évente néhány napra szabadságra küldhetjük a szig...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | >> | >|
|
Friss hírek
Címkefelhő
allergia
bulvár
cukorbetegség
daganat
depresszió
diabetes
diabetes mellitus
diabétesz
diagnosis
diéta
dohányzás
egyetem
egészségpolitika
egészségügy
elhízás
emlőrák
fejfájás
fertőzés
fogamzásgátlás
fogamzásgátló
fogyókúra
folyás
fájdalom
genetika
gyermek
gyulladás
gyógyszer
hasmenés
hiv
hüvelyfolyás
hüvelygyulladás
influenza
kezelés
klinikum
kórház
meddőség
megelőzés
menopauza
műtét
pénisz
rák
stressz
stroke
szex
szorongás
szívbetegség
szülés
terhesség
védőoltás
|
|||||||||||||
|
A-D
E-F
G-H
I-N
P-R
S-Z
|
| Friss hírek | Betegségek | Életmód-wellness-természetgyógyászat
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
Portálunk megfelelaz egészségügyi
információk
megbízhatóságát
és hitelességét
garantáló HONcode előírásainak.
Ellenőrzés itt.









