Fizetős lesz az ellátás a Kútvölgyiben
November elejétől bérli a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjének (Kútvölgyi) nőgyógyászati osztályát egy magáncég, de jövő júliusig még átmenetileg megmarad a közfinanszírozott ellátás is az osztályon. Vagyis a nőgyógyászat továbbra is fogad betegeket, miközben a bérlő már az emelet átépítésébe kezd.
Legfeljebb 60 napon belül, vagyis november elejére átveszi egy magántársaság a Kútvölgyi nőgyógyászati osztályát – tudta meg lapunk. Vagyis egy állami intézmény falain belül privát klinikát nyit egy cég, s itt kizárólag magánbetegek vehetnek majd igénybe fizetős szolgáltatásokat. A magáncég havi 2,5-3 millió forintért veszi bérbe a nőgyógyászat emeletét, amelyet teljes egészében felújít, egyágyas kórtermeket alakítva ki. Az átépítés várhatóan novemberben kezdődik és jövő júniusban fejeződik be. A részletekről egyelőre nem beszélnek a cég vezetői, így a dolgozókat sem informálták pontosan a váltás körülményeiről.
Nem működésbe adjuk a nőgyógyászati osztályt, csupán szigorú garanciák mellett bérbe adjuk az emeletet – közölte lapunkkal a Semmelweis Egyetem stratégiai főigazgatója. Stubnya Gusztáv jelezte, ott maradnak a gépek és a berendezési tárgyak is, valamint ha az osztály orvosai és szakdolgozói akarják, akkor őket is átveszi az új bérlő. Mint mondta, a szerződés 10 évre szól, az átadás-átvétel jelenleg is zajlik, de a nőgyógyászati osztály átmenetileg még fél évig ellátja az eddigi közfinanszírozott feladatait, így a várandós anyák még térítésmentesen szülhetnek. Az orvosok és a szakszemélyzet pedig választhat, hogy a magántársaságnál maradnak-e vagy az egyetem másik két nőgyógyászatán, de azonos munkakörben folytatják-e munkájukat.
A bérbeadást Stubnya a nőgyógyászat nehéz anyagi helyzetével indokolta, ugyanis már 2007-ben felmerült az osztály bezárása. Akkor az mentette meg a betegeket és a dolgozókat, hogy az egyetem összesen 10 ágyra járó finanszírozási összeget csoportosított át a másik két nőgyógyászati klinikától. Az osztály ennek ellenére folyamatosan veszteséget termelt, ezért tavasszal újra napirendre került a felszámolás. Végül azonban jobb ötletnek tűnt a bérbeadás, amelyre nyílt pályázatot hirdetett az egyetem. Az ajánlatra ketten jelentkeztek, közülük nyert a Papp Zoltán professzor által vezetett orvoscsoport – közölte Stubnya. Hogy kit takar a megnevezés, az igazgató nem kívánta elárulni.
Tovább: Népszava

|
|
|