A hullajelenségre vonatkozó klasszikus műve az egyik legkiválóbb ilyen irányú munka. A tanszékvezetők nyugdíjazásával mindkét tanszékre csaknem egyszerre új tanár került. Petrik utóda Krompecher Ödön, Genersich utóda Buday Kálmán kolozsvári tanár lett. Krompecher munkássága a rákpatológia számos területén alapvető fontosságú, nagy jelentőségűek a sejtoszlásról, a tuberkulózisról írt munkái. Krompecher Ödön 1903-ban írta le a bőr bazális alapsejtjéből kiinduló rosszindulatú daganatos elváltozást, melyet az egész világon elismertek és a mai napig a patológiában használatos kifejezés.

A daganat érdekessége, hogy sejtes struktúráját tekintve rosszindulatú elváltozást mutat, de biológiailag legtöbbször jóindulatú lefolyású. Buday Kálmán előbb sebészi munkát végzett, majd kórboncnok lett és a kolozsvári egyetem tanárává nevezték ki. Kolozsvárról került szintén Budapestre. Kitűnő tankönyvet írt, tudományos munkássága rendkívül széles körű volt. Elsőnek állapította meg, hogy a tüdőtuberkulózis kialakulásában a külső újrafertőződés hatására a lappangó belső gócok fellángolásával lehet számolni.

Az első világháború után a pesti egyetemen működő egyik intézet élére Baló József került 1949-ben, a 2. intézet élére Haranghy László, aki Entz Béla tanítványa volt. A szegedi egyetemen a kórbonctan első tanára Veszprémi Dezső lett, a pécsi egyetem kórbonctani intézetének vezetője hosszú évtizedeken át Entz Béla professzor volt. A debreceni egyetemen a kórbonctan oktatása 1918-ban indult meg Orsós Ferenc vezetésével, aki a klasszikus patológiai iskola képviselője volt. Jelenleg is a Semmelweis-egyetemen két patológiai intézet működik. A volt Orvostovábbképző Egyetem patológiai tanszéke a Semmelweis-egyetemhez integrálódott, mely mellett onkopatológiai tanszék van az Országos Onkológiai Intézetben. A budapesti intézetek mellett a szegedi, a debreceni és a pécsi egyetemen vannak egyetemi patológiai tanszékek.

A megyei kórházakban patológiai osztályok találhatók, és számos nagyobb városi kórházban is.Magyarországon már az első világháború előtt aránylag sok kórházi kórbonctani intézet, proszektúra létesült. Különösen Genersichnek és Budaynak volt köszönhető, hogy a kormányzatot a proszektúrák létesítésének szükségességéről meg tudták győzni. Proszektúrákat állítottak fel a budapesti kórházakban és több vidéki városban, pl. Pécsen, Kaposváron, Gyulán.

Az első világháború után a proszektúrahálózat tovább bővült. A sűrű proszektúrahálózat kiépítése tekintetében hazánk sok európai országot megelőzött. Nagyobb proszektúrák élére nemcsak a fővárosban, hanem több helyen, vidéken is egyetemi magántanárok kerültek. Sajnos az egészségügyi kormányzat a proszektúrákat anyagilag nem támogatta, a kórboncnok főorvosok a legrosszabbul fizetett orvosok közé tartoztak. Emiatt teljesen a helyi hatóságokra volt bízva, hogy a proszektúrák hogyan működtek. Néhány helyen, pl. Baján a város és a kórház vezetőségének támogatásával valóságos tudományos intézet létesült. Másutt, pl. Szekszárdon a proszektúra a napi vizsgálatokat is alig tudta ellátni. Tudományos munkára lehetőség nem volt.

Ma Magyarországon minden megyei kórházban működik patológiai osztály, melyekből a laboratóriumi, bakteriológiai vizsgálatokat évtizedekkel ezelőtt leválasztották és azok külön szakterületként működnek.